Előző írásunkban három fiatal lány, és egy felnőtt nő válaszolt arra a kérdésre, hogy nekik mi a szerelem, ők mit gondolnak róla. Mi ezt egy kicsit kevésnek találtuk úgyhogy megkérdeztük az ellenkező nemet is, ugyanebben a mintában. Három kamasz fiú és egy felnőtt férfi osztotta meg velünk a gondolatait a szerelemről, mi pedig lejegyeztük őket. Olvassátok, és gondolkodjatok el rajta, hogy bár egyazon érzésről van szó, mégis mennyire másképp látja ezt nyolc különböző ember.

1.
A szerelem egy megmagyarázhatatlan ördögi érzés. Egy olyan dolog ami boldoggá tesz. Boldoggá tesz ha szerethetsz valakit, bízhatsz valakiben. Tudod hogyha rossz napod van ő ott lesz és segít neked.
Nem kérted, de tudja hogy meg kell tennie.

2.
A szerelem egy érzés. Egy érzés amely olyan mély, hogy áthat téged minden nap minden percében.
Vonz a másik félhez, míg egy egész fele nem leszel.
És ha elmúlik, az fáj, mint a kurva élet.

3.

A szerelem a legszebb dolog a világon, de elvakítja  az embert. Ha szavakat kéne mondanom amik eszembe jutnak róla akkor eteket mondanám: bizalom, törődés, figyelem.  Mert ha szeretünk valakit akkor vigyázunk rá; nem hazudunk neki; megbízunk benne.
Aszerelem a szeretet kezdetleges fázisa, de nagyon sok a közös a kettőben.
A szerelem veszélyes is mert ha elmúlik egy nagyon mély lyukat hagy maga után aminek rengeteg idő kell ,hogy össze forrjon; de ha van aki viszonozza akkor nincsen semmi másra szükségünk mert úgy érezzük, hogy megkaptunk mindent amit akartunk.
Egy mondattal talán, ez az élet értelme. Egyik értelme

+1.

Szerintem az ember az a lény, akinek a legprimitívebb ösztöneit is áthatja a kultúra, így a szexuális vágyát és viselkedését is. Ezért beszélhetünk egyáltalán szerelemről az ember esetében. Mivelhogy nem pusztán ösztönszerű dologról van szó. Ehhez elég a szépségideálok sokféleségébe belegondolnunk: míg ma Európában a soványság a vonzó, Tunéziában már hizlalják a lányokat, és ha a barokk szépségeket nézzük, hát egyikük sem férne rá egy divatlap címlapjára.

Ez a kulturális meghatározottság az egyének szintjén is igaz. Mindenki a maga személyiségének, azaz kulturális "állapotának" megfelelően éli meg a szerelmet. Aki olvasta Stendhal regényét, a Vörös és feketé-t, az tudhatja, hogy Julien Sorel szerelemfelfogása katonás (hódításnak éli meg), Mathilde szerelme regényes (kalandra vágyik), de Rénalné szerelme pedig anyai (gondoskodó szerelem) Ezért van az is, hogy még egyazon személy is másképp szerelmes élete során, ahogy a személyisége változik. Hogy az említett példánál maradjak: Julien nem véletlenül tér vissza de Rénalnéhoz élete végén.

Ugyanakkor a hasonlóságok is a kulturális elem dominanciájából adódnak a különböző emberek szerelmi életében. Ha például a férfiakat és a nőket a társadalom más-más szerelmi magatartásra szocializálja, akkor nem csoda, hogy a különböző nők és a különböző férfiak szerelmi élményeiben, viselkedésében és sorsában (!) akadnak hasonlóságok is.

Mindebből az következik, hogy nem léphetjük át a magunk árnyékát: nem biflázhatjuk be a boldog szerelem tananyagát. Csak közvetve, a személyiségünk alakításán keresztül tudjuk befolyásolni a szerelmi kapcsolataink sorsát - már amennyire képesek vagyunk megérteni, hogy milyen kulturális mintákat kaptunk a családunktól, a társadalomtól, és amennyiben le tudjuk cserélni őket működőképesebb kapcsolati formákra.