As We See

As We See

Barbie baba kontra játék pisztoly

2017. május 22. - As We See

 

Egy kamasz lány vagyok, aki úgy döntött leírja a véleményét. S annak ellenére, hogy nem tartom magamat megrögzött feministának, most mégis ebben a témában fogok írni. Hogy mi ennek az oka? Erősen elgondolkoztatott az, miért játszik mással két kisgyerek csak azért, mert más neműek.

Sokszor és sokfelől hallottam már, hogy mennyire fontos, hogy elismerjék a nőket egyenjogú félként. Ezzel én magam is teljes mértékben egyetértek. Most mégsem erről szeretnék írni. Hanem arról, hogy a valóságban nem ezt látom. Pedig nekem még csak nincs is belelátásom a „nagybetűs életbe”, mindössze a gyerekek világáról beszélek.

Nem vagyok pszichológus, ám saját tapasztalataim beszélnek belőlem. Tudom mennyire fontos számomra az, amit kisgyerekként tapasztaltam. Az alapján formálódtam, hogy mit csináltam, mivel játszottam, kikkel barátkoztam és persze, hogy a szüleimtől mit láttam. S úgy hiszem mindannyiunk számára teljesen egyértelmű, ha gyökeres változást szeretnénk elérni, azt a gyerekeknél kell elkezdenünk. Hiszen nem ez történt a főbb diktatúrákban is? Mármint állami oktatás ment, s a tankönyvekből, mesekönyvekből dőltek a propaganda szövegek.145258-147153.jpg

Pont emiatt vagyok olyan nagyon értetlen a fennálló helyzettel szemben. Miért nem tanítjuk meg először a kislányoknak, hogy felnőttként ugyanúgy joguk van dolgozni, karriert építeni? Vagy azt, hogy dönthetnek úgy is, ők nem áldozzák fel az életüket a gyereknevelésre és a háztartás ellátására? Ez alatt nem azt értem, hogy az óvodában előadást kellene hallgatniuk a nők és férfiak egyenjogúságáról. Hanem azt, hogy azok a játékok, amik körülveszik őket otthon, az oviban, a játékboltban ezt sugallják.

Miért van az, hogy a kislányok játék babákat öltöztetnek, és kiskonyhában főzőcskéznek, a kisfiúk pedig játék pisztollyal lövöldöznek egymásra? Hiszen tudat alatt mindez nagyon mély jelentéseket hordoz. Példának okáért a kismacskák kicsinek azért bunyóznak egymással, és követik édesanyjukat a vadászkörutakra, mert ebből tanulják meg, mit kell majd felnőttként csinálniuk. A gyerekek ezekből a játékokból mindössze a jól ismert, ezer éves hagyományokkal rendelkező női és férfi szerepköröket tanulják meg. Azt, hogy a nő sorsa a háztartás ellátása és a gyereknevelés, a férfié pedig, hogy megvédje magát és a családját. Hadd kérdezzem meg: Nem ez az, amin változtatni szeretnénk?

Miért nem játszhat egy fiú is babákkal, ha őt az érdekli? S a lányok? Ők nem lehetnek ugyanolyan erősek és bátrak, hogy egymással lövöldözhessenek? Sajnos mindez meglehetősen ritkán történik meg. Mert attól, hogy valaki nem a megszokott módon játszik különccé válik. A különcöket pedig általában kirekeszti magából a társadalom.24abb54700000578-2908529-image-m-21_1421168617775.jpg

Nekem szerencsém volt, mivel én bizonyos értelemben „fiús lány” voltam. Ennek az az oka, hogy van egy nálam négy évvel idősebb bátyám, akire kicsiként nagyon felnéztem, s akit megpróbáltam mindenben utánozni. Ő pedig nagyon jó fej volt velem, s nem zavarta az, hogy én lány vagyok ő pedig fiú. Együtt lövöldöztünk egymásra, együtt kommandóztunk, együtt hógolyóztunk, együtt gyilkolásztunk számítógépes játékokban. Ez nem azt jelenti, hogy sohasem babáztam, mert igenis voltak Barbie babáim, meg egy szuper kiskonyhám. Mindössze megvolt az összhang a kettő között.

Akkor mindez azt jelentette számomra, hogy én is vagyok olyan erős, mint a bátyám. S nem az számított, hogy gyorsabb és jobb volt nálam. Hanem, hogy elismert engem egyenlő félként, játszópartnerként.

girl-plays-with-toy-cars-012.jpgNem tudom, hogy más ember lettem-e attól, hogy mindez megadatott nekem. Talán igen, talán nem. Viszont volt lehetőségem nekem megválasztanom, hogy mivel szeretnék játszani. Szeretném, ha más gyerekeknek is megadatna mindez. Szeretném, ha egy barbizó kissrác és egy focizó kislány ugyanúgy elfogadott jelenség lenne. Mindezért ugyanúgy harcolnunk kell nekünk nőknek, mint ahogyan harcolunk azért, hogy a gyerek mellett dolgozhassunk. Mert ez a kettő dolog ugyanaz, csak a lépték más.

 

Göde Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://a-w-s.blog.hu/api/trackback/id/tr5912512437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qtyuly 2017.05.22. 22:41:51

"Miért nem tanítjuk meg először a kislányoknak, hogy felnőttként ugyanúgy joguk van dolgozni, karriert építeni?" Ezt hány éves korban gondoltad? 1? 2? 3? 4? 5?

ravens01 2017.05.23. 08:18:40

Nem vagy te kamaszlány, édesem, hanem a gender izé zászlósa.
"Miért van az, hogy a kislányok játék babákat öltöztetnek, és kiskonyhában főzőcskéznek, a kisfiúk pedig játék pisztollyal lövöldöznek egymásra?"
Kérdezek én is: miért van az, hogy az újszülött (!) kislányok inkább reagálnak emberi arcokra, újszülött kisfiúk pedig inkább tárgyakra? Ki fertőzte meg őket születésük pillanatában az ezer éves "hagyománnyal"? Miért akarnak a fiúk inkább bunyózni, a lányok inkább babázni - az eltérő hormonháztartás is hagyomány útján öröklődött? tudom, hogy genderéknél a biológia nem játszik, de attól még ezek makacs tények.

Nazareus 2017.05.23. 10:18:10

Szabad a fiúknak babázni és a lányoknak is lövöldözni. De mit csináljunk, ha egyszer egyik sem nagyon akar a másik nem játékaival játszani?
Izraeli kibucokban figyelték meg, ahol szigorúan egyformán nevelték a kisfiukat és kislányokat, hogy bizony a lányok inkább babáztak a fiúk meg inkább lövöldöztek. Persze lehet kényszeriteni, hogy a másik játékaival játsszon, de jó lesz az? Ha nem azzal játszik, amivel szeretne?

Ravasz Figyelmeztetés 2017.05.23. 12:06:02

Kedves kamasz lány!
Mivel szemmel láthatóan fogalmad sincs a témáról, amiről bátorkodsz magvas gondolatokat az éterbe bocsátani, ami végül is nem a te hibád, fiatal és tapasztalatlan vagy még, másrészt meg az a mostani korszellem, hogy mindenki igyekszik bizonygatni, hogy a nők és férfiak között semmi lényeges különbség nincs és nem is lehet, mert hát egyenlőek vagyunk is különben is... szóval rád fér egy kis segítség, mert eléggé el vagy veszve ebben a dolgoban úgy látom. Szóval segítek, itt a válasz a konkrét kérdésedre, de az egész videót érdemes megnézned és tanulmányoznod, mert sokat tanulhatsz belőle:
youtu.be/p5LRdW8xw70?t=1226

Vipera01 2017.05.23. 12:32:52

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az egyenjogúság nem jelent egyformaságot.
Egy fiú férfi legyen ha felnő, egy lány pedig nő legyen, ha felnő.

Vannak társadalmi, és biológiai szerepek, amiket elfogadni kellene, és nem felborítani.
Ha a nők elférfiasodnak, a férfiak meg elnőiesednek, az senkinek nem jó.

FikkFakk 2017.05.23. 16:48:19

Jajj, milyen erett kamaszlany vagy, de foleg milyen eredeti gondolataid vannak, meg sehol sem hallottunk roluk... oh, wait...

_Epikurosz_ 2017.05.23. 17:08:50

Olvass Quadrille Lobstert (nem kell neki mindent elhinni meg magadra venni, de jó kiindulópont). Tanulj. Tanuld meg megvédeni magad fizikailag, és emelkedj olyan társadalmi körökbe, ahol a fenti kommentekben látható lehúzó hozzáállás már nem létezik. Gyanús, hogy az nem Magyarországon lesz. Fogj össze a többi nővel. Védd meg a napi 24 órádat, ne engedd, hogy elrabolják az életed. Légy boldog.

Nanenáné 2017.05.24. 15:55:07

@ravens01: És ezt a marhaságot a net melyik hülye bugyrában olvastad, hogy a fiúk nem az arcokra figyelnek? Linket, akkor cáfolom.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2017.05.24. 16:01:20

Akkor én abnormális fiú vagyok, bár egyke. Kis koromban sokat babáztam, persze titokban, csak az anyám tudta. Ezzel egy időben mindent szétszedtem és nem mindig tudtam összerakni. A pszichológus visszavezette az egykeségre és sokat dolgozó anyámra.
A lányom is ilyen volt. Ő szétszedte a babákat, én meg összeraktam neki. Babázott és babaházat épített. Most akkor mi van?
Én vagyok a genderhülye, vagy az emberek különbözőek?

ravens01 2017.05.25. 23:18:37

@Nanenáné: neked is szép estét. Azért tekintettel lehetnél arra, hogy nem a családoddal beszélgetsz, ami a hangnemedet illeti. Pl. Baron-Cohen tanulmánya eléggé ismert (nem, nem a Sasha, a tudós tesója). Itt találsz anyagot is, amin rágódhatsz: www.math.kth.se/matstat/gru/godis/sex.pdf
süti beállítások módosítása